Motorral Olaszországban? Miért is ne?

Jellemzően jobban szeretem a szervezett utakat, hiszen számos előnyük van az egyénileg szervezett utakkal szemben. Nem nekünk kell minden után rohangálni, mindent lefoglalni, ügyfélszolgálatokkal hadakozni (lehetőleg angol nyelven), ráadásul sok esetben olcsóbban is jövünk ki, mintha egyedül állnánk neki a nyaralás megszervezésének.

Aztán úgy alakult, hogy nemrégiben az élet összehozott Tomival, egy olyan férfival, akinek mindene a motorozás. Szerintem a konyhába egy pohár tejért is motoron menne ki, ha tehetné.
Általában már télen, az előfoglalási szezonban be szoktam menni a kedvenc irodámba, hogy lefoglaljam a nyári utazásomat, most viszont nem tudtam, mi tévő legyek, mert ez még egy viszonylag friss kapcsolat. Nem akartam rögtön a fél évvel később esedékes nyaralással a torkának ugrani és ezzel elijeszteni őt, de elszalasztani sem akartam az előfoglalási szezon adta lehetőségeket… de én idén már nem a legjobb barátnőmmel, hanem a párommal szeretnék nyaralni.

Este áthívtam Tomit vacsorázni, és „véletlenül” a kanapén felejtettem a tavalyi nyaralásomról készült fényképalbumot, remélve, hogy ő indítja el a beszélgetést abba az irányba, amerre nekem kényelmes.
Hamar kezébe került az album, és legnagyobb meglepetésemre már néhány átlapozott oldal után azt tudakolta, hogy idén tervezek-e nyaralást, és ha igen, akkor kivel. Nagyon nyíltan állt a kérdéshez, így nem láttam értelmét a további óvatoskodásnak, és megmondtam neki, hogy legszívesebben bizony vele utaznék el egy csodás tengerparti helyre, mondjuk Dél-Olaszországba, egészen pontosan Tropeába. Tetszett neki az ötletem, méghozzá annyira, hogy rögtön elkezdte számítógépen a térképet bújni. Ki akarta deríteni, melyik a legszebb út Tropea felé. Szörnyű gyanú támadt bennem…
„Te motorral akarsz odáig elmenni?”, kérdeztem tőle, miközben éreztem, ahogy már a gondolattól megfájdul a fenekem. „Persze, miért mivel akarnék?”, válaszolta, mintha mással nem is lehetne odajutni. „Repülővel!”, vágtam rá. Nem akarok napokon át motorozni. Megszerettette velem a kétkerekű masinákat, de azért ennyire nem.
Aztán belekezdett egy hosszú monológba alpesi lejtőkről, római villám városnézésről, kis kockásterítős falusi éttermekről, amivel máris megvett magának és a motoros kalandnak.

motoros esoruha

Mivel még sosem voltam ilyen hosszú motoros túrán, elkezdtem összeírni, hogy mire lehet szükségünk, aminek a felét Tomi kihúzatta velem, mondván, nem teherautóval megyünk, be kell férnie kettőnk cuccának a motor csomagtartójába.
Rettentően aggódtam, mi lesz, ha esős időt fogunk ki. Nem sok fogalmam volt róla, mit csinálnak a motorosok esőben… „Hát, motoros esőruhát vesznek fel!”, mondta Tomi a szemét forgatva.
Nem tudtam, mi fán terem egy motoros esőruha, de nem akartam, hogy még tudatlanabbnak nézzen, ezért úgy döntöttem, majd később utána nézek a neten.

Megvártam, amíg elalszik, és rögtön rákerestem a motoros esőruhákra a neten. Találtam egy szimpatikus weboldalt, ahonnan egy webshopon keresztül akár meg is rendelhettem volna, de olyasmit jobban szeretek személyesen megvásárolni, aminél előfordulhat, hogy a méret nem lesz megfelelő. Szerencsére van a városomban üzletük, így elhatároztam, hogy másnap meg is látogatom a boltot, és ha van a méretemben motoros esőruha, meg is veszem. Igaz, hogy még messze a nyaralás, de én is egyre jobban megszeretem a motorozást, addig még egészen biztosan használni fogom párszor az esőruhát.

Másnap délelőtt tiszteletemet tettem a motoros boltban, szerencsére volt a méretemben a kinézett esőruha, amit meg is vettem. Az eladók nagyon készségesek és türelmesek voltak velem, akiről valószínűleg ordított, hogy idegen számára a motoros világ.
Este büszkén mutattam meg Tominak a szerzeményemet, miután végignéztük a térképen a hosszú, de csodálatosnak ígérkező útvonalat, amelyen elérjük majd Tropeát.